Sajtóközlemények
Sajtó feliratkozás-
Kezdetét veszi a 2019-es BÉT Részvényfutam tőzsdejáték
2019. febr. 20.Február 25-től újra megmérkőzhetnek egymással a középiskolás diákok és tanáraik a Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány közös online tőzsdejátékán. Az öt hétig tartó, a PÉNZ7-hez kapcsolódó BÉT Részvényfutam célja a középiskolások tőzsdei ismereteinek bővítése és befektetői tudatosságuk növelése.
-
Ma indul a tőzsdei kereskedés az új AutoWallis-részvényekkel
2019. febr. 07.Ünnepélyes csengetéssel indította el ma a Budapesti Értéktőzsde kereskedését az AutoWallis Nyrt. A mai naptól forognak ugyanis az autóipari befektetésekre szakosodott nagyvállalat új, 15,8 milliárd forint összegű tőkeemeléséből származó részvényei a parketten.
-
Jól indult 2019 a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójában
2019. febr. 01.Bár a Budapesti Értéktőzsde 2018-ban is a világ legjobban teljesítő börzéi közé tartozott, kár lenne tagadni: a hátrahagyott év nem volt a tőkepiacok kedvence. A világ részvénypiacai mintha csak ezt szerették volna feledtetni, mert januárban a fejlett tőzsdék egyaránt legalább egy-két százalékkal erősödtek. A BUX felülteljesített, 39 139 pontról, 40 856 pontig drágult, ami 4,4 százalékos felívelés. A legnagyobb forgalmú hazai részvények ezúttal szép egyenletesen hozták a piac átlagos drágulását. Az év első havában végül 231,5 milliárd forint volt az összesített részvényforgalom, ami napi 10,5 milliárd forintos átlagos forgalmat jelentett. Ennél gyakran aktívabb, máskor gyengébb a kereskedés, de a megelőző hónap összesített forgalmát azért meghaladta ez az érték, igaz, az ünnepnapokkal teletűzdelt decemberben kevesebb volt a kereskedési lehetőség. A brókercégek kereskedési rangsorában a Wood nyert, megelőzve az Erste-t és Concorde-ot.
-
Véget ért a magyar CFA egyesület részvényelemző versenye, gazdára talált a BÉT Kochmeister-díj
2019. jan. 21.A Befektetési Szakértők Magyarországi Egyesülete (CFA Society Hungary) január 18-án, a Budapesti Értéktőzsde alapításának évfordulóján tartotta meg az egyetemi hallgatók részére megrendezett, angol nyelvű részvényelemzési versenyének szóbeli döntőjét. Az összetett verseny első három helyezett csapata összesen 500 000 forint pénzjutalmat nyert a BÉT felajánlásának köszönhetően, az első helyezett csapat pedig a tőzsde rangos kitűntetését, a BÉT Kochmeister-díjat nyerte el. A győztes csapat a Zürich-ben megrendezendő régiós megmérettetésben vehet részt idén áprilisban.
-
BÉT Legek és Stratégiai Jelentés - 2018 a pezsgés éve volt a Budapesti Értéktőzsdén
2019. jan. 17.A Budapesti Értéktőzsde újra megrendezte a hazai tőkepiac egyik legkiemelkedőbb eseményét, a BÉT Legek 2018 rendezvényét. A tőzsde a díjátadó keretében 18 kategóriában díjazta az előző év legjobb tőkepiaci teljesítményeit, a Tőzsdei Tanácsadó Testület tagjaiból álló, szakmai zsűri elbírálása és a piaci teljesítmények alapján. Az év befektetési szolgáltatója az OTP Bank Nyrt., a legnagyobb forgalmú részvénykereskedő cég pedig a Concorde Értékpapír Zrt. lett, de díjat kapott Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. volt vezérigazgatója is. Az eseményen a BÉT bemutatta a 2018-as évre vonatkozó Stratégiai Jelentését is.
-
Elindult a kereskedés a BÉT Xtend piacon a CyBERG részvényeivel
2019. jan. 10.Sikeres zártkörű tőkebevonást követően a mai nappal megkezdődött a kereskedés a CyBERG Corp. Nyrt., a KAJAHU étterem- és technológiai franchise tulajdonosa részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde középvállalati igényekre szabott BÉT Xtend piacán. Rózsa Balázs vezérigazgató és Szabó Erik vezérigazgató-helyettes, a BÉT hagyományainak megfelelően, a New York-i Tőzsde csengőjének pontos másolata megszólaltatásával indította el a kereskedési napot.
-
Fenntarthatósági kezdeményezéshez csatlakozik a Budapesti Értéktőzsde
2019. jan. 07.A Budapesti Értéktőzsde csatlakozik a Sustainable Stock Exchanges (SSE) nemzetközi fenntarthatósági kezdeményezéshez, amelynek így már világszerte 80 tőzsde a tagja. Az együttműködés tovább erősíti a BÉT elkötelezettségét a környezeti és társadalmi fenntarthatóság, illetve a felelős társaságirányítás iránt.
-
A Budapesti Értéktőzsde nehéz piaci környezetben zárt remek 2018-as évet
2019. jan. 02.Az év utolsó hónapja kissé lanyhább kereskedést és helyben topogó árakat hozott a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójában. Ám az év egészében a BÉT így is sokkal jobban teljesített, mint a legtöbb börze. Miközben ugyanis 2018 a feltörekvő piacokon erősebb, a fejlettebb piacokon mérsékeltebb áresést hozott, a pesti parkett pluszban tudott maradni. Pusztán decemberben a BUX 40 109 pontról, 39 139 pontig korrigált, így a záró indexérték kis mértékben alulmúlta a 2017-et záró 39 377 pontos érték. Szintén örömteli, hogy az azonnali részvényszekcióban az összesített forgalom is nőtt, még ha a változás nem is volt számottevő. Az év utolsó havában 196,7 milliárd forint volt az összesített forgalom, ami napi 11,6 milliárd forintos átlagos forgalomnak felel meg. A napi aktivitás így bőven meghaladta a bázist, de a kiugró novemberi adatoktól elmaradt. A brókercégek kereskedési rangsorában fej-fej mellett meneteltek az éllovasok, vagyis a Concorde, a Wood és az Erste.
-
A Bank of China strukturált kötvényeket vezet be a Budapesti Értéktőzsdére
2018. dec. 12.A mai nappal megindult a kereskedés a Bank of China a régióban elsőként kibocsátott, strukturált hitelpapírjaival. A 8,5 millió euró, valamint 15 millió USD össznévértékű hitelpapírokat, amelyek mögöttes terméke a Magyar Állam 4,85 százalékos kamatozású, 2020 júliusi lejáratú „pandakötvényei”, intézményi befektetők jegyezték le. Közép-Kelet Európában ez az első tőzsdei bevezetés, amelyet kínai bank hajt végre.
-
Jól vizsgáztak a BÉT jelzáloglevél indexei, jöhet a folytatás
2018. dec. 10.Sikeresen zárult a Budapesti Értéktőzsde jelzáloglevél-indexeinek egy éves tesztidőszaka, ezért a BÉT úgy döntött, hogy 2018. december 3-ától hivatalos indexként és napi gyakorisággal számítja a jelzáloglevél index család tagjait. Ezzel a lépéssel a jövőben a BÉT jelentősen megkönnyíti a befektetők számára a forint alapú jelzáloglevelekből álló portfóliók teljesítményének követését és piaci értékelését.